A hullámvölgy alja és teteje
2007 augusztus 8. | Szerző: Cicimici
Először is nagyon köszönöm a bíztató szavakat! Nagyon jól esik, hogy ennyi ember áll mellettünk!
Két fontos dolog is történt alig egy hét alatt… Az első a kisfiúnkkal…A múlt hét pénteken az orvos beszélni szeretett volna velünk. Kiderült rájöttek mitől rosszak a kisfiú máj értékei…A teljes bal agyféltekét érintő agyvérzést találtak, ami felborította a vérképét is…Még az előző, jobb oldali alig 1 cm-es agyvérzése sem szívódott fel, erre most a bal oldalon is… Aztán elmondta az orvos, hogy mik a statisztikai adatok…60-70 % az esélye, hogy ebből nem jön ki normálisan a gyerek… Felvoltunk készülve mindenre, de amikor ezt közölte a doktornő, nem tudtam parancsolni a könnyeimnek…Azuram még kicsit tartotta magát, aztán már ő sem… Azóta annyi történt, hogy stabil az általános állapota, eszi a tejemet, napi 18ml-t, hízik is (ma már 1040 gramm)…de hogy mi van a fejében….
A kislányt hétfőn elhozhattuk haza! Legalább egy egészséges, gyönyörű gyerekünk van…aznap este sírtam az ágyban lefekvéskor…a szívem másik fele a kórházban maradt a kisfiúnkkal. Ma beszéltem hozzá az inkubátorban, ugyan nem tudom megérti-e valaha is, de nagyon szeretem…
Aggódás…
2007 augusztus 2. | Szerző: Cicimici
Mielőtt terhes lettem volna elsem tudtam képzelni, hogy a teherbeesés nehézségei egyenesen eltörpülnek majd a későbbi problémák mellett. Aztán mikor elkezdődtek a bajok a gyerekekkel a hasamban azt gondoltam, hogy csak szülessenek már meg, mert itt kint jobb dolguk lesz és ezután már csak jobb jöhet…Aztán rá kellett jönnöm, hogy egy fenét…
Mióta megszülettek, picit több mint egy hete, csak az aggódás, gyomorgörcs életünk része. Nem tudunk felhőtlenül örülni és boldogok lenni, hogy szülők lehettünk végre…
Ma 3 óránként mentem be a kórházba etetni a kislányomat, ami csodálatos élmény kellene hogy legyen, de olyan szomorú a szívem és tele van aggódással, mert a kisfiam máj értékei nagyon nem jók. A doktornő tájékoztatott délután, hogy egyre rosszabb. Amúgy stabil az állapota, csak olyan nagyon sárga szegényem, de csak remélni lehet, hogy jobban lesz, mert a máj regenerálja önmagát….meg ilyenek…. Mindezt a doktornő halálra vált arccal adta elő…
Szörnyű, hogy mindig van valami, hogy ha már egyszer a gyógyulás útjára lépett miért nem lehet mostmár így… Útálom, hogy csak azt mondogatjuk, hogy bízni kell, hogy reménykedni, hogy majd csak túl lesz ezen is…Miért nem lehet 2 egészséges gyönyörű gyerekünk? Persze erre mondhatnátok, hogy de majd lesz…de miért nem most? miért nem simán?
Tavaly november óta aggódom mindenért, ez a legdúrvább most…
2007 július 31. | Szerző: Cicimici
Halihó mindenkinek!!
Vasárnap jöttem haza a kórházból! Egy csomó minden történt közben, leginkább az, hogy 2007.07.24-én megszülettek az ikrek végre!!
Sok mindenen vagyok túl, ill. vagyunk túl…. Elkezdem szép sorban.
Szóval július 4-én mentem be a kórházba. A terhes patológiára fektettek be. A dokim azon a héten még 2 napig volt, utána elment szabira, 5 hétre. Előtte azért még kifektetett idegileg. Aláíratattot velem egy nyilatkozatot, hogy tudomásul veszem, a gondos orvosi ellenőrzés ellenére is előfordulhat, hogy a kisfiam még magzati korban elhalhat bennem…Hát mit ne mondjak, ez padlóra küldött… Szerencsére választottam másik dokit, egy nagyon jó ultrahang diagnoszta szakembert. Ő mondta, hogy eléggé le van maradva a kisfiú a méhemben, de mivel akkor még csak 33 hetes voltam, javasolta, hogy a kislány érdekeit figyelembe véve várjunk a szüléssel. Mindennap néztek szívhangot a gyerekeknél, ill. köldökzsinór áramlást.
Lassan teltek a hetek. Szerencsére 2 ágyas szobában voltam, állandó szobatársam szintén ikres anyuka volt. Nagyon sok orvos megvizsgált az eredmények ennek megfelelően érdekes módon különböztek is… Hálát adtam az eszemnek, hogy fogadtam másik orvost, mert így elvesztem volna a különbőző, állítólag szintén szakértő vélemények közt. Persze tipikus kórház történetek itt is előfordultak, hülye betegtársaktól, a smasszerként viselkedő nővérekig…de azért eltelt közben 3 hét.
Aztán betöltöttem a 35 hetet. A kisfiú szívhangja nem volt valami jó, ill. nekem az utolsó pár napban 160-ra emelkedett a vérnyomásom (gyógyszer mellett!), dagadt a lábam és nagyon rosszul voltam. Erre a dokim eldöntötte, hogy nem várunk tovább.
2007.07.24-én volt a nagy nap. Reggel megkaptam az érzéstelenítést (PDA), igaz 3 x szúrtak meg mire sikeredett. Aztán elkedődött a műtét. Ez elég horror élmény volt, ugyan nem éreztem fájdalmat, de a műtéti zajok, ahogy engem húztak-vontak-vágtak…szóval dúrva volt. Aztán végre megszületett a kislányom 2350 grammal, 46 cm. Megmutatták, amennyire lehetett próbáltam a kikötözött kezemmel megsimogatni. Aztán a kisfiú. Gyanús volt, hogy csak egy pillanatra láthattam és már futottak is el. Aztán kiderült, hogy ő mindössze 950 gramm és 36 cm. Sokkoló hír volt, de azt tudtam, hogy a fiamnak is nagy esélye van közel egy kilósan.
1 napot voltam az intenzíven. A férjem látogathatott csak, iszonyú fájdalmaim voltak és nem láthattam a gyerekeket. Ha a férjem nem lett volna azt se tudom mi van velük. Aztán lekerültem a gyermekágyi osztályra. 4 ágyas szobába. Ez egy bababarát kórház, szóval a csecsemők az anyukájukkal vannak. Csak az én mellettem lévő kiságy volt baromira üres… Közben persze megtudtam, hogy a gyerekeket az intenzíven tartják inkubátorban.
Pár nap alatt végigjártuk a pokol minden kínját, Azurammal kisírtuk minden könnyünk. Mindennapra jutott valami iszonyú hír, hogy nem hittem valaha is a kezemben tarthatom a gyerekeket. A kisfiú volt rosszabbul. Kiderült, hogy 1-2 napja volt vissza, ha nem veszik ki időben. Úgy látszik súlyos mérgezést kapott bennem, ill. a kislány teljesen elszívta tőle a táplálékot, így még sorvadt is szegénykém. Aztán elkezdett vérezni a tüdeje és a belső szervei. Az orvos egyik nap azzal fogadott, hogy agyvérzést is kapott valószínűleg. Az egész gyerek egy merő bíbor szín volt a vérömlenyektől. Nem volt vizelete és széklete. Az orvosok felkészítettek minket a legrosszabbra, lehet órái vannak csak hátra mondták….. Ekkor azt hittem meghalni lenne csak jó, elsem tudtam képzelni régebben micsoda kínok kínját élik meg a szülők olykor… A kislány is…szintén inkubátorban, búra oxigént kapott, meg infúziót. A dokik szerint neki is jutott a toxémiámból….
Aztán pár napon belül fordult a kocka. A kisfiú a többszöri vérátömlesztés és vízhajtók hatására kezdett jobban lenni. Először csak vizelet lett, aztán meg egyik nap kipisilte a vérömlenyeket. Aztán megláttuk aszottan, csupa csont és bőr babánkat. Majd szép lassan elkezdett önállóan lélegezni. 2 napja elkezdték táplálni is. Igaz, csak 2-3, ma már 5 ml-el. De már ez is valami. Mai hír volt, hogy a májfunkciója nem valami jó, de remélem nem lesz újabb visszaesés.
A kislány is kikerült az inkubátorból. Ma már pólyában volt és etetésenként 40 ml-t eszik. Ma már etethettem is, foghattam, puszilgathattam is…. Olyan nagyon jó volt végre! Azt mondta az orvos, hogy a jövő héten valószínűleg hazajöhet.
Még csak 1 hete születtek, de annyi mindenen vannak túl, hogy hihetetlen. Az is jó dolog, hogy közben kismamából átalakultam tehénkévé, mivel beindult a tejem. Így egy nap 3 x visszük a kórházba a gyerekeknek a tejet. Tudom, hogy nekik ez most minden tápszernél jobb. Nagyon bízunk! Sok-sok ember áll mellettünk lelkileg, imádkozunk, hogy ne legyen végül semmi baj. Persze, hogy a kisfiamnál marad-e vissza valami, azt még nem lehet tudni. Hallani lehet mindenféle történetet, egyenlőre ezzel most nem tudok foglalkozni. Egyenlőre csak annak örülök, hogy él, hogy javul az állapota, hogy a kislány hazajöhet. Mindig csak kicsinek, nem merek sokkal előbbre nézni. Nem merek belegondolni, hogy esetleg fogyatékos lesz, vagy ilyenek….mi marad nála vissza… Él, ez a lényeg…különben az orvosok se nagyon tudnak még semmit. Ma voltak 1 hetesek.
Szóval ez volt a 4 hét alatt…. Remélem mostmár minden jól alakul!!
Last…
2007 július 3. | Szerző: Cicimici
Ma is voltunk UH-n. Sajnos mostmár elég nagy a különbség a gyerekek között. Közel 4 hét. A kicsi lány 1800 gr körüli, a kisfiú pedig 1100 gr nagyjából… Az áramlása viszont változatlan. A doki holnaptól befektetett a kórházba. Szerinte szülésig bent is kell maradjak. Mindennap fognak nézni, ill. a gyerekeknél szívhangot hallgatnak, mert ha gáz van kiveszik őket. 32 hetes vagyok, remélem még 2-3 hétig kihúzzuk így, szerintem ők is erre pályáznak…
Azurammal eléggé elszomorodtunk, mert bár a doki nem tűnt kapkodó idegbetegnek, vagyis nem azonnali kórházat, ill. szülést javasolt, attól sajnos még elég halálra vált arccal nyilatkozott, hogy mennyire nem jól van ez így. Kicsit hiányoltam tőle a ” -Nézze kedves anyuka-apuka, nem rózsás a helyzet, de nem reménytelen ezért…meg ezért…” szöveget. Így aztán első gyerekesként kellőképpen fel is szívtuk magunkat, főként én, szóval itthon jól kibőgtem magam. Sok anyukával beszéltem, meg olvastam a neten, hogy pont az a fura ha ikrek (pláne kétpetéjűek) egyforma súllyal születnek, általában van különbség, amit aztán szépen be is hoznak. Ennek ellenére a doki még egy fél mondattal sem utalt erre, a statisztikákra…stb.
Szóval holnaptól kórház, csak a jó Isten tudja meddig, de abban az egyben bízom, hogy ha hamar megszületnének a kis drágáim, akkor is minden rendben lesz majd…Ha már két kiságyunk, baby ülésünk és ikerkocsink is van…:))))
Sajnos attól tartok internet-közelben nem igen leszek most egy darabig, de amint lehet jelentkezek. Puszi mindenkinek és hatalmas szorítást légyszi nekünk!!!
Orvosok, a mindennapok, avagy autópálya a bürokráciába….
2007 június 28. | Szerző: Cicimici
Nos…mit is mondhatnék, minthogy visszaszámolunk…. Hétfőn megint volt UH, a helyzet változatlan. Jövő héttől valószínűleg kórházba kell mennem, hogy egy kicsit megfigyelgessék a fiam fejlődését. A lányom nagyon stramm csaj (mint anyja…) és nő ezerrel…persze a tesójának is hagyhatna kaját…
Szerdán elvoltam Lukasnál magánba is, egy kis méhszáj ellenőrzésen. Nincs is ettől fincsibb érzés komolyan… Megint felírt egy rakat gyógyszert. Már nem is kell kajálnom, mert jóllakok a szaros gyógyszerektől…
Szóval piszikét már nagyon elegem van a terhességből….meg időváltozás is volt, szóval kedden Azuramnak 3 x bőgtem el magam…viszont neki is időváltozás volt és picit ingerültebben reagált…ez van… Kell egy kis feszkó levezetés…
Kedvenc terhes nlc-s fórumomban pont azon nyírják egymást az okosok, hogy ha meglesz a gyerekük mit adnak majd neki zabálni. (Bocsi, de megint felkúrtam magam ezen.) Mert az egyik nagyeszű liba szerint bio-t kell venni (szerencsére ők megengedhetik maguknak). A másik csaj szerint nem gázos a túró rudi… Öcsém ezek már k-ra elfelejtették, hogy milyen volt, mikor mi voltunk gyerekek. Anyám szerintem azt a szót se ismerte bio, aztán prímán felnőttünk. Ha legalább szar cukros üccsi helyett túrórudi lesz, az már szuper. Egyébként ha a gyerek rákattan a joghurtokra (petit danone, kinderes-tejes cuccok, túró rudi…stb.) az is épp elég sokba kerül. Már basszus a szar vizes tehéntej is k. sokba kerül, ha mondjuk 4-en isszuk/nap…. Egyébként szakembertől (védőnő húgom) mondta, hogy nem javasolják a pusztán bio kaják evését sem, mert a gyerek immunrendszere nem találkozik kellő mennyiségű “szarral”, hogy így fogalmazzak. Addig, amíg anyuci pici gyereke otthon van, addig még ok is, viszont ha bölcsibe, oviba, isibe megy mindenki nagyon jó tudja mit főznek össze…és azt, meg az élet egyéb területeit már nem lehet kivédeni…
Na és most egy kis autópályás bosszúság…
Az egész ott kezdődött, hogy pécsiek létünkre vettük magunknak a bátorságot és igénybe mertük venni az adónkból épített szar autópályát, mikor április végén Bp-re mentünk vásárolni. (Csak, hogy tisztázzam a szitut, egész Dél-Dunántúlon egy tetves autópály foszlány sincs ám még! Így Siófok felé az M7-n mentünk…) VETTÜNK matricát… Májusban kaptunk egy dörgedelmet az Autópályakezelőtől, hogy nem volt érvényes matricánk és a bírság 12.700 pénz… Erre elküldtük nekik a bizonylatok másolatát, hogy de volt matrica… Erre tegnap visszajött egy félkilós levél tőlük, hogy a benzinkúton, ahol a matricát vettük elírták az autó rendszámát egy karakterrel. Van lehetőség korrigálásra, de csak és kizárólag személyesen valamelyik ügyfélszolgálaton. Az ügyfélszolgálat viszont csak valamelyik autópálya mellett van, vagyis a hozzánk legközelebb eső, az 131 km-re Dunaújvárosban…. TEHÁT: utazzak oda-vissza 260 km-t (kb. 6500.-Ft a benzin) az ügyfélszolgálatra, ott perkáljak le további 1000.-Ft-t, hogy kijavítsák az elírást és meg is van oldva… Felhívtam őket és megerősítettek, hogy igen, valóban csak személyesen lehet eljárni, nem lehet levélben és sajnálják, hogy nincs itt ügyfélszolgálat…
NO COMMENT….. Közszférában dolgozom. Bele se merek gondolni, hogy ha egy ügyfélnek nálunk azt mondanám, hogy nézze, utazzon 260 km-t és már is elintézheti az ügyét mi lenne…Már este a Híradóban vigyoroghatnék vissza…az tuti… és még nálunk van a bürokrácia mi?! Felháborító komolyan…de aztán majd jól megírom nekik az is biztos…
Újabb hét
2007 június 19. | Szerző: Cicimici
A múltkor valaki kérdezte hogy vagyok…jól- válaszoltam…vágom a centit….
Szóval eljött egy újabb hét, betöltött 30. Ma megint voltunk UH-n. Nyugaton a helyzet változatlan, hogy prózai legyek. A lányom 30 hetesnek, a fiam pedig 28-nak megfelel, lepény jó, áramlás változatlan. Kontroll 1 hét múlva. Ennyi…. Lassan már annyit UH-znak, hogy a gyerekeimet UH kép alapján fogom felismerni… Na de nem sír a szám, mert legalább nem romlott a szitu…
A múltkor megírtam egy baromi hosszú bejegyzést, aztán úgy kitöröltem publikálás nélkül, mint atom… Meggondoltam, mert egy akkora panasz-áradat volt a terhességemről, hogy csak na…Szóval aki elolvasta volna kiakad az tuti…de pont szar passzban voltam…
Azuramnak gyártottam 3 listát. Itthoni teendők lista, vásárolni valók listája és beszerezendő nyomtatványok listája…. Itt hagytam a gépnél, hogy nézegesse…k. lassan fogynak róla a dolgok… Arra legalább büszke vagyok, hogy minden kisruhát, meg gyerek holmit kimostam és kivasaltam, de komolyan napról napra úgy érzem, hogy az utolsó teendős lista nem fogy, hanem nő… Jó lenne, ha volna még pár hét időnk…
Na, megyek “hőségriadózni” a klímás nagyszobánkba…ez pofátlanság nemde? :))) Azért kitartás mindenkinek és pussz!! :))))
“Kedvenc” fórumom…
2007 június 15. | Szerző: Cicimici
Erről az nlc-s fórumról írtam már terhességem első idejében. (Akik nem emlékeznének :))))) azoknak írom, hogy ez volt az, ahová majdnem írtam terhességem apropóján, aztán miután megláttam mit hordanak össze, inkább mégsem írtam…viszont olvasom…aztán mindig felkúrom az agyam….)
Nos, miután az eü problémáikat több hónapon keresztül taglalták, mostanság -miután lassan időszerű- a babaholmi vásárlással vannak elfoglalva. Mint én is, eddig minden ok. VISZONT…. Lehet, hogy én egy ostoba, proli, vidéki liba vagyok…mert már kezdem magam nagyon így érezni….na és ami a lényeg full csóró is….MERT:
– Nem Ausztriában vettük meg a gyerekek összes göncét, pedig tudvalévő, hogy ott aztán minden mennyivel olcsóbb és klasszabb és egyáltalán…mert hát ott minden mennyivel jobb mint itthon. Na és ha garancia problémád lenne a termékekkel kapcsolatban, akkor te kis ostoba, hát már EU van…szóval gyerekjáték visszavinni…
– Ha nem Ausztria, akkor minimum a Brendon, vagy valamelyik puccos szakbolt teljes garnitúrája. Vagyis egy típusú minta (pl. macis) és abból A-Z-ig minden. Igaz, egy-egy garnitúra 20-30 ezerbe kerül, de sebaj…mert baromira szép és megérte….
– Na és van fogadott orvos (van akinek egy egész team), szülésznő, ápolónő…takarítónő is talán. 15 x voltak 4D-s UH-n (nem ám egyszer mint csóróéknál)…stb. A dokinak 100-150 ezret nyomnak a szülésért. (Ennek ellenére a szerencsétlen hülyéjének keményedik a hasa és azon izgul, hogy a napi 1 magnézium pezsgőtablettáját nehogy túladagolja….nekem 3 x2-t kell szednem rendes tablettában és minden ok….)
Egyéb nyalánkságok: haskötő bugyi vétele (fémszálas, hogy kiszűrje a káros mobiltelefon hullámokat – nem viccelek ám, tényleg ilyen), ennek darabja 5000 a boltban. (Ha csak pár darab van belőle basszus az is egy vagyon…) Olyan krémek a stíriák ellen, hogy az eszem megáll, de ennek ellenére csíkos, mint egy malac és nem érti….(Én meg palmolive-al kenem és semmi csík, mert egyszerűen jó a bőröm. De ha a bőröm szar lenne, akkor kenhetném rá a jó istenn haragját is egymillióért…ennyi…)
Szóval a fenének olvasom a sok hülye libát már megint. Félreértés ne essék: nem irígylem a vásárlásaikat, mert mi sem panaszkodhatunk, igaz csak félve merem ezek után leírni, hogy néhány babaholmi a józsefvárosiról van… Csak azt nem bírom, amikor valaki úgy rázza magát, hogy majd szét esik, közben meg akkora baromságokat ír, hogy ne tovább…. (Itt megint mély tisztelet a kivételnek természetesen…)
Nőnek a babák!
2007 június 13. | Szerző: Cicimici
Ami fontos, így hírtelen: tegnap voltunk UH-n. A babák szépen fejlődnek! A kislányom (aki mellesleg Bíborka nevet kapja majd) 1120 gramm, a kisfiam pedig (aki hosszas egyeztetések után András lesz) 850 gramm. (29 hetes vagyok.) A kisfiú tartja a 2 hét lemaradást, viszont a köldökzsinór áramlása most jó volt, ami a lényeg. Így aztán nem kell kórházba mennem még mindig…
Nevekről…Szerintem ez minden családban hosszas meccsek eredménye. Érdekes, hogy Bíborkát Azuram simán benyelte, neki is tetszett. A kisfiúnál viszont nem volt egyszerű. Van utónévkönyvünk. Én a múltkor felolvasást tartottam, hogy nekem mik tetszenének. Mindegyikre az volt a válasz, hogy ez se, az se, ilyen nevük csak a buziknak vannak…stb. Erre berágtam és másnap reggel mikor ment a wc-re a kezébe nyomtam a könyvet és mondtam neki, hogy addig ki nem jöhet, amíg ki nem ötöl egy pár nevet. 5 perc múlva kijött. Gyanúsan gyorsan….Na?!- kérdeztem. Tamás vagy Viktor- mondta. Micsoda???!!!!!! 45 millió fiú névből ez minden??????!!!! Igen-mondta, mert hátulról kezdte és a T betűig jutott….BRAVO Aztán listát írtam, 15 névvel és végül az Andrást választotta….na ennyit a pasikról….
A családot már végképp nem hagyom beleszólni, mert akkor nemhogy 9 hónap, de 9 év se lenne elég a névválasztáshoz…
Az idő urai
2007 június 9. | Szerző: Cicimici
Gyermekkoromban azt hittem, hogy ennél lassabban nem is mehetne már az idő. Mindenre annyit, de annyit kellett várni. Olyan hosszú volt egy 45 perces tanóra, mint az örökkévalóság maga. A nyári szünet meg mint egy élet…Megtanultam megélni minden percét, örömét és bánatát.
Aztán felnőttem és azóta úgy érzem, mintha soha többet nem vánszorogna a mutató. Hétfő után péntek jön, a karácsony után az augusztusi tüzijáték…meg ilyenek. Megtanultam, hogy amikor az ember nagyon vár valamit, akkor már csak akkor ocsúdik fel, amikor az a valami már el is múlt. Ebben persze az a jó, hogy nem csak a jó dolgok múlnak el gyorsan, hanem a rosszak is…ez talán az optimizmus maga.
Na, hát ennyi elmélkedés után elmesélem, hogy nem kellett kórházba feküdnöm szerencsére, mert a babák állapota változatlan. A kisfiú még mindig le van maradva 2 héttel, de a dokim bizakodó volt, hogy legalább nem rosszabbodott az állapota. Következő UH ellenőrzés kedden.
Na és hogy jön össze az idő, meg a babák? Furcsa játéka ez az időnek…Mert bár várom, hogy most peregjen az idő és legyenek már meg, titkon azt kívánom, hogy lassuljon is és fejlődjenek szépen, meg legyen idő erre-arra is…Hát így. Kedvenc rajzfílmem egyike gyerekként az Idő urai volt. Szóval valahogy úgy vagyok, mint abban a rajzfílmben….Nagy zagyvalék az egész és szerintem nem is gyerekeknek szól…azért jó.
Nem vagyok ám ilyen átszellemült, csak most ehhez volt kedvem. Amúgy, hogy kedvenc “klasszikusomat” idézzem így végül: esik a hó, szarik a ló…. :)))
Egy anya lelke
2007 augusztus 14. | Szerző: Cicimici
Annyira nehéz másról írnom, mint szegény kisfiamról az inkubátorban…
Mondjuk írhatnék arról a mérhetetlen boldogságról, amit kislányunk egyetlen tétova mosolya okoz, vagy arról a büszkeségről, amikor első babakocsis útján tolhattuk. Hogy eszembe jutott minden percben az a tavaly november, amikor a beültetést csinálták…hogy mekkora mázlisták vagyunk, hogy elsőre sikerült…vagy amikor Azuram sírva fakadt az első ultrahang után, mikor már biztos lett…
Azuram tegnap előtt beszélt egy orvossal. Valószínűleg meg kell műteni a kisfiamat, mert az agyvíz nagyon nyomja az agyállományt. Elvezetik a fölösleges vizet. Ehhez kell a mi beleegyezésünk is… Fontolgattuk, hogy hagyjuk elmenni szegényt, ne szenvedjen tovább. Fontos nekünk mint szülőnek az életének minősége is, nemcsak a létezés maga…ezért…egyébként nem magyarázkodom és vitázni sem fogok senkivel, mi így gondoljuk…azért azt elmondanám, hogy ez a legnehezebb döntés az egész világon és ha lehetne cserélni a saját életemért cserébe az övéért megtenném…de nem lehet. Már azt hittem elsírtuk minden könnyünk…de nem…
Az orvos egyébként közölte, hogy ha nem járulunk hozzá, akkor pár héten belül szétrobban a gyerek agya…ezt így, ahogy írom…kedves nem? Igaz is, minek kímélgetni a szülőket, empátia meg felesleges… Mondtam Azuramnak, hogy nem akarom, hogy szenvedjen, mert már láttam az írtóztató fájdalmat a kis arcán, mikor fájt a feje…nem tudnék így élni, szóval beleegyezünk mindenbe, aztán majd meglátjuk. Mindig eszembe jut, ahogy rugdosott a hasamban és ettől bőgnöm kell…de nem lehet, erősnek kell lenni, mert a kislányomnak is szüksége van rám…
Oldal ajánlása emailben
X