Az idő urai

2007 június 9. | Szerző: Cicimici |

 Gyermekkoromban azt hittem, hogy ennél lassabban nem is mehetne már az idő. Mindenre annyit, de annyit kellett várni. Olyan hosszú volt egy 45 perces tanóra, mint az örökkévalóság maga. A nyári szünet meg mint egy élet…Megtanultam megélni minden percét, örömét és bánatát.

Aztán felnőttem és azóta úgy érzem, mintha soha többet nem vánszorogna a mutató. Hétfő után péntek jön, a karácsony után az augusztusi tüzijáték…meg ilyenek. Megtanultam, hogy amikor az ember nagyon vár valamit, akkor már csak akkor ocsúdik fel, amikor az a valami már el is múlt. Ebben persze az a jó, hogy nem csak a jó dolgok múlnak el gyorsan, hanem a rosszak is…ez talán az optimizmus maga.

Na, hát ennyi elmélkedés után elmesélem, hogy nem kellett kórházba feküdnöm szerencsére, mert a babák állapota változatlan. A kisfiú még mindig le van maradva 2 héttel, de a dokim bizakodó volt, hogy legalább nem rosszabbodott az állapota. Következő UH ellenőrzés kedden.

Na és hogy jön össze az idő, meg a babák? Furcsa játéka ez az időnek…Mert bár várom, hogy most peregjen az idő és legyenek már meg, titkon azt kívánom, hogy lassuljon is és fejlődjenek szépen, meg legyen idő erre-arra is…Hát így. Kedvenc rajzfílmem egyike gyerekként az Idő urai volt. Szóval valahogy úgy vagyok, mint abban a rajzfílmben….Nagy zagyvalék az egész és szerintem nem is gyerekeknek szól…azért jó.

Nem vagyok ám ilyen átszellemült, csak most ehhez volt kedvem. Amúgy, hogy kedvenc “klasszikusomat” idézzem így végül: esik a hó, szarik a ló…. :)))