Sírhantművek

2008 augusztus 30. | Szerző: Cicimici |

 A gyászunkon és az óperecián túl él és dolgozik a temetkezési vállalat. Mikor az ember, jelen esetben imádott nagyanyám meghalt, elmentünk, hogy a temetést ezen intézményben megszervezzük… és innentől nem jutottunk szóhoz…

A környezet igen kúltúrált, légkondícionált. A hölgy pedig igen nyájas volt. Az árak pedig…. sima hamvasztás, pici földbe helyezett urna, rajta műkő lap, fekete betűk…330.000.- és mindenből a legolcsóbbat kértük… De az egyház se különb. A szertartás+pap költsége potom 40.000.- Felháborító komolyan. (A számla részleteibe már nem is megyek, mert elég volt egyszer is.)

28-án volt a temetés. Na persze hülyeség ilyent mondani, de azt hiszem nagyikám pont ilyent akart volna. Olyan volt mint ő, szolíd, rövid és bensőséges. Kevesen voltunk, csak a szűk család, olyan max. 30 ember.

Nagyon rossz, hogy valakivel csak ott találkoztam, hosszú évek után. Eljött anyukám unokatestvére is, ahol az első fiú autista lett és ők nevelik 17 éve. (írtam róluk többször) A nővel már nagyon rég nem találkoztam, de megsem ismertem volna. Megöregedett közben. A gondok mély árkokat szántottak arcára. Egykor csupa-tűz szeme most fakón és tétován nézett. Tartottam kicsit ettől a találkozástól, hogy vajon mit szólnak ahhoz mi máshogy döntöttünk. A szertartás végén mellém lépett és megölelt. Nem kérdezte, mondta: Andris nagyon jó helyen van, ismerjük mi is a hölgyet, 17 éve majdnem mi is…itt nem fejezte be, megölelt újra, jó egészséget kívánt, puszi a gyerekeknek, és már ment is tovább. Valami hasonlót dadogtam vissza. Igazából csak itthon volt időm újragondolni a beszélgetést. Nem fejezte be, de tudom mit akart volna mondani… az ő véleménye, bátorítása többet jelent nekem bárkiénél, hiszen benne van, csinálja és nem köp szembe, érti…megérti…igazán csak ő érti meg.

Hiányzik a nagyikám. Sokat sírtam a temetésén is. Lassan majd könnyebb lesz, nem fog kevésbé fájni, de könnyebb lesz…végül is ebben az érzésben profi vagyok.