Visszajöttem….

2008 július 12. | Szerző: Cicimici |

 Túlélte! Hihetetlen, de igaz, túlélte! A rossz szívével, a legyengült szervezetével, a meggyötört lelkével…túlélte… Nem hittem, nem mertem hinni, csak nagyon bent….

Délelőtt átadtam a papának és az önfeledt játszásnak kislányomat és felmentem a kórházba. Délelőtt 10.15-kor bevitték a műtőbe és 14.45-kor hozták ki. 4 és fél óra csupa aggodalom és idegeskedés, feszengés a kényelmetlen székeken, fel-alá járkálás. Anyám elszívott egy doboz cigit, én megittam egy liter kólát, és egy bűn rossz gépi kávét, a húgom úgy szorította a száját mintha nem is lenne… A nagyapám pedig, aki saját szerelem-csapdájában élte le az életét egy szót sem szólt, csak nézett maga elé. Alig aludtunk, szegény nagyapám már a nagyanyám altatóit is bevette, hátha….

Aztán mikor kitolták, csupa kábulat volt, de mosolygott, hogy minket meglátott. Másfél órát álltunk még az ágyánál, szorongattuk, puszilgattuk a kezét. Első szava az volt: visszajöttem….látjátok? visszajöttem…. Elakartunk menni, had aludjon, de nem engedte. Olyan iszonyú halálfélelme volt műtét előtt, hogy most szinte a szemével kapaszkodott belénk, annyira örült a viszontlátásnak. Nem merte lehunyni a szemét. Aztán elköszöntünk mégis…

Az orvos elmondta, hogy kivették a vastagbél nagy részét, hasfalra vezették ki (nem tudni lesz-e helyreállító műtét) és bíznak benne, hogy most már nem vérzik majd. Megtették, amit meglehet. Ennyi. Mi meg bízunk abban, hogy ez így lesz.

Hiszek a szeretet erejében és ma a nagymamám példát mutatott kitartásból és élni-akarásból…