72

2008 július 11. | Szerző: Cicimici |

 Haldoklik a nagymamám….Most ugyanazt a tehetetlen dühöt érzem, mint Andrisnál. Nem tudok rajta segíteni, csak sírni, de sírni se lehet örökké.

A következők az ő szavai, nem az enyémek….az ő életét jegyzem le….amíg még emlékszem a részletekre, néhány gondolattal kiegészítve.

1936.07.04-én született Mezőkövesden. Édesanyjának 6 gyereke volt, a férje infarktusban halt meg a háború alatt. Mesélt a bombázásról, hogyan fogták a németek a puskát rájuk, aztán hogyan falazták be egy kis helyre a nővérét az oroszok elől. 1956-ban férjhez ment a nagyapámhoz, mert anyukám már “útban volt”. Ezért. Talán kicsit szerelemből is, de ez nem tartott sokáig, legalábbis az ő részéről. Nagyapám imádta, imádja ma is. De együtt maradtak. 23 évesen meghalt az anyukája is és elköltöztek Pécsre, mert 3 x kellett műteni a fülét. Itt voltak jó orvosok és a nővére ide jött férjhez. Nehezen kaptak lakást, sokat nélkülöztek addig. Rengeteget dolgozott, kesztyűvarrónő volt. Nagyapám meg vasbeton szerelő. Nevelgették kicsi lányukat (anyukám), aki 19 évesen váratlanul férjhez ment, mert jöttem én…(na persze a történelem igazolta, hogy ezt se kellett volna…) A nagyanyám félig megőrült, úgy néz ki anyám esküvői képein, mintha temetésen lenne, de ez volt. Aztán én kárpótoltam mindenkit…mármint gyerekként. Aztán jött a húgom, aztán anyám elvált és a nagyszüleim mindig mellettünk álltak. Gyerekként egész nyarakat töltöttünk náluk és isteni volt. Mind anyagilag, mind erkölcsileg mellettünk voltak. Ennek viszont ára volt. Nem lehetett nemet mondani, ellent mondani semmiért. De ezt szoktuk meg, így szerettük nagyanyámat. (Amolyan Magdi anyus féle a Barátok köztből…) Egész életében beteg volt. Mindenféle betegséggel. Tavaly ment orvoshoz (kb. 15 év után és azóta nincs megállás). Nem részletezem, mert annyi minden volt és mindenből meggyógyult már. Tavaly, amíg én szültem, derült ki, hogy méhdaganata van. Műteni nem lehet, mert rossz a szíve, így maradt a sugár. Viszont azt nem nézték, hogy vérképzőszervi betegsége van. Így a rákból konkrétan meggyógyult, de tönkretették a vastagbelet és iszonyúan vérzett. Húsvét óta, kisebb megszakításokkal kórházban van, próbálnak rajta segíteni, elégetni a vérző sebeket, hiába. 2 hete mondták, hogy műteni kell, kivezetik a belet a hasfalra, nem lehet máshogy. A nagyanyám, mivel iszonyúan szenved, belement a műtétbe is. Összesen 32 egység vért kapott eddig. Mindig kivérzik, kap vért…és ez így megy. Iszonyú rosszullétek és fájdalmak közepette.

Egy hónapja minden nap ott vagyunk nála a kórházban….mind. Holnap lesz a műtét. Ma sírt, mikor körül álltuk az ágyát és elköszönt. Nagyon fél szegény, hogy mi lesz velünk, meg ne szomorkodjunk, szeressük egymást…ilyenek. Egy hónapja nyugtatót szedek megint. Iszonyú nehéz volt nem sírni, belenézni az elgyötört szemébe, fogni az agyonszurkál kezét és erölködni, hogy ne remegjen a hangom. Hogy úgy mondjam, nem lesz semmi baj, hogy félig hihető legyen. Hogy amikor a temetéséről rendelkezett azt tudjam mondani: úgy lesz minden ahogy szeretnéd… miközben örjöngeni tudnék, mert annyira féltem. Mert nem akarom, hogy elmenjen, mégcsak 72 éves….

Mikor Andrissal és velünk az történt ami és még hittük, hogy minden rendbe jön minden este imádkoztam az Istenhez, hogy segítsen a kisfiúnkon. Ma már nem tudok imádkozni. Akkor elmondtam az utolsót is…. Nagyon szeretjük és remélem ez számít, mert ha ez se, akkor semmi….