Számadásféle

2007 december 21. | Szerző: Cicimici |

 Bazi régen nem írtam. Sokszor beléptem, hogy majd most…de mi a fenéről írhatnék, hisz minden ugyanúgy van.

Elkezdtem tavaly novemberben. Tanulságos visszaolvasni, meg érdekes is. (Na persze nekem, mielőtt azt hihetné bárki, hogy az általános tetszés-szerepében tetszelgek. :))

Annyi minden megváltozott, hogy felsorolni is hosszú lenne. Egész más ember lettem közben és könnyedségem már csak időnként bukkan fel imitt-amott…ami persze nem jelent búskomor hangulatot, vagy nehezen préselt szavakat. Jelent viszont komolyságot és másféle nézőpontot. Egy ismerősömnek mondtam nem túl régen: tavaly úgy vártam a karácsonyt és a szülinapomat, mintha gyerek lennék. Vártam, hogy mit kapok, na persze azt is mit adhatok. Most ezek mind értelmét vesztették, hiszen rájöttem közben ez mind nem számít. Nem, mert ha az ember a lényegét nem érti oda az egész.

Felnőttem azt hiszem… hülyeség ahhoz hasonlítani, mint amikor az ovis kornak vége és kezdősik az isi, vagy amikor vége a sulinak és már dolgoznod kell. Mégis ehhez tudnám hasonlítani. Soha nem lesz az, vagy leszek olyan mint egy évvel ezelőtt. Valaki azt mondta a változás jó, az viszi előre az embereket, meg a soha-meg-nem elégedés…

Ma próbáltam felidézni azt az éjszakát (aminek ugyan nincs jelentősége, de pont 2001.szeptember 11. volt). Mikoris szakítottam 5 év után az exemmel. Aki merev részegen merte csak kimondani nekem, amit már rég kikellett volna. Szóval próbáltam erősen (ma séta közben, mikor a kezem a babakocsira fagyott) arra koncentrálni, hogy mi is történt. Baromira nem jutott eszembe, csak 1-2 dolog. Ezzel csaknem egyidőben viszont eszembe jutott, hogy oviban délutáni alvás alatt és fülemet befogva azt próbálgattam, mennyire tudok kiabálni… Ezen a lehetetlen párhuzamon persze vigyorognom kellett, ami elég hülyén nézhetett ki, miközben az alvó gyereket “sétáltattam”.

Mivel most szerintem senki sem érti “mi a fenét akar ez a hülye itt fejtegetni”… Hát semmit, csak történnek dolgok, amik nem “esnek” túl jól az életben, de ez van. Van amitől erősebbek leszünk, van amire emlékszünk és van (ami fontosnak tűnik) amire nem. Na ennyi… szóval a számadásféle csak ennyi akart lenni a teljesség igénye nélkül.